„Jelentős mértékben gyengítette az ellenzék pozícióit az is, hogy szociális programját számos liberális közgazdász a kezdetektől fogva élesen bírálta. Számos sajtóorgánum folyamatosan teret biztosított e kritikának, azt az érzetet keltve a közvéleményben, hogy az ellenzék nem ismeri fel a gazdasági helyzet követelményeit, vagy félrevezeti a választókat olyan ígéreteket megfogalmazva, amelyeket nem akar, vagy nem tud betartani. E közgazdasági bírálatok teljesen figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy a demokratikus ellenzék programját jórészt az Európai Unió által folyósítandó helyreállítási alapból kívánja finanszírozni, feltételezve, hogy a korrupcióellenes politika és a demokratikusabb működési viszonyok mellett az ország megkapja a támogatásokat. A liberális teoretikusok egyébként már több mint negyven éve hangoztatják, hogy a magyar társadalom lehetőségei feletti életszínvonalon él, miközben sokan, nem indokolatlanul érzik úgy, hogy megélhetési válság alakult ki.
Végezetül a hatpárti szövetség pozícióját az is gyengítette, hogy Márki-Zay Péter az előválasztási sikere után az ellenzék leváltásáról beszélt, s emellett konzervatív-liberális beállítottságú politikusként nehezen tudott azonosulni a program baloldali, szociális elemeivel. Ez volt az egyik oka annak, hogy a közös programot csak március 9-én mutatták be, és az azt követően sem került a kommunikáció középpontjába. Így nem kaptak azok az elemek sem, mint például a bér- és nyugdíjemelések, a minimálbér adómentessé tétele, az áfacsökkentés – kellő hangsúlyt, melyek megvédték volna a magyar családokat a háború okozta negatív gazdasági következményektől.
A Fidesz-KDNP újabb kétharmados győzelme jelentős kihívások elé állítja a demokratikus ellenzéket és ezen belül a baloldalt. Véleményem szerint mind szervezeti, mind tartalmi politikai változtatásokra akkor is szükség lenne, ha a hat párti szövetség szerezte volna meg a kormányzati hatalmat, a mostani körülmények között azonban ez még inkább meghatározó jelentőségű feladatnak látszik.